2018. augusztus 30 – szeptember 2.
Színház

Ünnepi megnyitó

2017.08.31. csütörtök 19:30

Ünnepi megnyitó

A fesztivált megnyitja: Dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, a fesztivál házigazdája

Fővédnök: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. kerület országgyűlési képviselője

Nyáry Krisztián:
ÍGY SZERETTEK ŐK
irodalmi koncert-színház

Városmajori Szabadtéri Színpad vendégjátéka

Nyáry Krisztián Így szerettek ők címmel megjelent irodalmi szerelmes könyvei az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerének számítanak, amit a szakmai elismerések mellett az olvasóközönség nem szűnő érdeklődése és szeretete is bizonyít. Mindkét kötet negyven magyar író, illetve művész híres szerelmi történeteinek kevésbé ismert vagy elfeledett részleteire irányítja a figyelmet. A képes etűdök az érzelmeket és eseményeket feldolgozó művek mellett eredeti dokumentumok – levelek, naplórészletek, fényképek – segítségével hozzák közelebb a szereplőket az olvasóhoz.

A romantika jegyében megrendezett produkció jelentős magyar írók különleges párkapcsolati történeteit álmodja színpadra szcenírozott formában: kiváló színművészek tolmácsolásában, megzenésített versek élő zenei kíséretével, vetítéssel. A zenés irodalmi időutazás során, melynek házigazdája maga a szerző, Nyáry Krisztián, olyan írók magánéletébe nyerhetünk bepillantást, mint Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Ady Endre, Heltai Jenő, József Attila vagy Weöres Sándor. A szépirodalmi szövegek, személyes dokumentumok és a Kaláka népszerű zenéi által megelevenedő történetek az érzelmek titokzatos világába kalauzolnak bennünket.

Előadók: Gryllus Dorka, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Simon Kornél
Közreműködik: Nyáry Krisztián és a Kaláka
Az együttes tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs, Becze Gábor

Dramaturg: Hevesi Judit
Díszlettervező: Szolga István
Jelmeztervező: Dőry Virág
Asszisztens-ügyelő: Tóth-Gábor Anna

Rendező: Kőváry Katalin

Producer: Bán Teodóra

Helyszín: Szabadtéri Nagyszínpad

Jegyár: 2500 Ft

Jegyvásárlás

« Vissza

Galéria